Rossi: Többet kockáztatok, mint a Ferrari
Kimi 2006.04.10. 15:06
A MotoGP ötszörös világbajnoka, Valentino Rossi szerint ő sokkal nagyobbat bukhat, mint a Ferrari, ha a jövőben a Forma-1-et választja. Az olasz versenyző úgy érzi, számára sokkal kockázatosabb a szériaváltás.
„Természetesen számukra (Ferrari) is lutri és kockázatos a dolog, bár szerintem én sokkal nagyobbat bukhatok” – mondta Rossi a Gazetta dello Sport-nak adott nyilatkozatában.
A 27 éves motorversenyző márciusban kijelentette: három hónapon belül meghozza végső döntését, és hivatalosan is bejelenti álláspontját. Egyes források szerint Valentino már alá is írta szerződését a Ferrarival, ám mások azt gondolják, a sztárpilóta nem fogja elhagyni a motorosok világát, hiszen az végzetes lenne számára.
„Júniusig minden ki fog derülni, és sokkal okosabbak leszünk” – mondta. „Megpróbálok nem is gondolni erre, míg tisztább képet nem kapok arról, hogy mit is szeretnék csinálni a jövőben.”
Rossi azonban cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint az utóbbi időben megromlott a kapcsolata a maranellói bázisú csapattal. „Nem hiszem, hogy a Ferrari ellenem fordult volna. Vannak olyan emberek, akik szeretnek meséket szőni, így ezekre a pletykákra nem kell sokat adni.”
A MotoGP többszörös bajnoka azonban egyet elárult. Bízik benne, hogy továbbra is a Yamaha színeiben versenyezhet, ha a Ferrari nem tart majd igényt szolgálataira. „Őszintén mondom, hogy még nem tudom, merre fogok versenyezni, de ha úgy alakul, akkor nagyon szívesen maradnék a Yamaha pilótája” – hintette el Rossi.
|